2. fejezet: Üldözési mánia

Sziasztok! Hát, az oldal látogatottsága kissé megugrott mostanában, ami reménnyel tölt meg, hogy érdekel a sztori ;) Ezért gondoltam hozom a második fejezetet, bár ebbe semmi action nem történik még mindìg, de Lena furcsa dolgot/dolgokat fog látni. Lehet majd tippelgetni hogy ki vagy mi lehet az:P Na, nem is húzom tovább az időt, jó olvasást:) Ès kérlek kommenteljetek ha elolvastátok, nagyon hálás lennék.

/Lena/

Az út Volterrába majd 3 óra volt. Arról nem is beszélve,;hogy már az első óra után kényelmetlen volt a majdnem egy helyben ülés.
Markra gondoltam - megint, meg a ma történt eseményekre. Arra, hogy milyen furcsa volt, aztán hogy mennyire hírtelen változtak meg a dolgok. Először azt hittem, tényleg, igazán velem akar lenni, de az a csók mindent megváltoztatott. Bármilyen magyarázattal is szolgál az nem lesz elég mentség arra, amit tett. De úgy döntöttem, ma nem érdekel, sőt nem csak ma, hanem amíg haza nem érünk, vissza Washington államba, addig nem is foglalkozok a Mark-Jessica üggyel. Még arra se vettem a fáradtságot, hogy a szememmel megkeressem.. Ugyanis halvány fogalmam sem volt arról, hogy a busz melyik részén tartózkodik. Mi sohase az a fajta pár voltunk, akik állandóan egymás nyakán lógnak, és örökké csak falják egymást. Talán ez is volt a hiba..keveset voltunk együtt, és még kevesebbet kettesbe. Elég, Lena! Elég elég! Ismét eltemettem agyam rejtett zugába a gondot, és önfeledt fényképezgetésbe, és csacsogásba kezdtem barátnőimmel. Maga a táj egyszerűen gyönyörű volt, szinte egyik ámulatból a másikba estem. Még az sem nagyon érdekelt, hogy a busz össze-vissza rázkódik, és már szinte émelygett a gyomrom. De ez a csoda bármit megér nekem. Eszeveszetten kattogtattam a fényképezőgépem, szerettem volna mindent megörökíteni. Azonban egyre rosszabbul éreztem magam. Éreztem, hogy kavarog a gyomrom. Nesze neked, stressz!- gondoltam szarkasztikusan. Szerencsére megérkeztünk, mielőtt kidobtam volna a taccsot. Már messziről feltűnt a városfallal körülvett, gyönyörű, toscan stílusú város, mely egy hegy tetején állt. A busz ugyan bemehetett Volterrába de elég hosszú volt a sor. Türelmetlenül doboltam ujjaimmal. Közben Katie és Mary megint azokról a buta vámpíros legendákról beszélgettek, így én nem is nagyom figyeltem rájuk. De persze ettől függetlenül egy két részt én is meghallottam.
- Ès azt tudtad, hogy állítólag egykor vámpírok uralták a várost ? - Mondta Katie suttogva Marynek
;- Óó igen, és Szent Marcus üldözte ki őket, sőt, mártírhalált is halt - folytatta Mary bizalmasan.
- Igen de van egy legenda, amit persze senki se hisz el, de állítólag 100évvel később valaki látta őt. Aztán bele is halt - rántotta meg a vállát Katie elgondolkodva.
- Èn azt is hallottam, hogy a vámpírok az éj leple alatt vadásznak, áldozatukat úgy csalogatják magukhoz, hogy szépségükkel elbűvölik őket.
- Hűűű..- ámuldoztak mindketten.
- Lehet, hogy Lenának is látnia kéne egy ilyen vámpírt, akkor talán elfelejtené Markot - suttogta Katie, majd halkan nevetni kezdtek.
A szemeimet forgattam. Még hogy vámpírok..meg elbűvölés. Ezek csak hiedelmek, nincs valóságalapjuk. Ugyan szerettem a misztikumokat, de ez szerintem kicsit fel volt fújva.
- Lena, gyere nemsoká szállunk -ujjongtak barátnőim úgy egy fél óra múlva. Úgy tűnik jól elbámészkodtam.
- A fényképezőt se felejtsd el - figyelmeztetett Katie,
;- Ne aggódj, nem fogom - válaszoltam miközben előkapartam a dzsekim - elég szeles idő volt, ki tudja, talán szűkség lesz rá. Mikor leparkolt a busz egyesével elkezdtünk leszállni. Ahogy leszálltam, egyből megcsapott a meleg, toscan levegő, ami kicsit talán szeles is volt, dehát érthető, hiszen március van. Ahogy körülnéztem, ismét csodálatba estem. A város pont olyan volt mint a képeken, meg amiket a könyvekben olvastam. A középkorban - az etruszkok korában épült város megőrizte stílusát, amitől csak varázsaltosabbá vált. Már alíg vártam, hogy lássam a nevezetességeket, és jobban megismerjem a történelmi múltját, ráadásul egy helyi turistavezetőtől. Elkezdtünk a főtér felé sétálni, onnan fog indulni a városnéző körút - mint kiderült.
- Már alig várom hogy megtudjam ki lesz az idegenvezetőnk, remélem valami helyes fiatal srác - ujjongott Katie, miközben világosbarna fürtjeit igazgatta a hajgumija alatt. A szél annyira fújt, hogy kénytelen voltam én is összefogni, ha látni is akartam valamit a lobogó hajamom kívűl.
Miután a főtérre èrkeztünk, a csoportvezetőnk létszámellenőrzést tartott, így mindenkinek csöndbe kell maradnia. Èn csak örülni tudtam neki, legalább nem kell hallgatnom a vámpíros sztorizgatásokat, meg a " vajon kit fog előszőr elrabolni " találgatásokat. Nos, hogy régen léteztek vámpírok, azt magam se vitathatom, hogy elhiszem - morfondíroztam,  miközben a körülöttünk lévő vörösruhás embereket néztem. Biztos a Szent Marcus-napi ünnep miatt. Hiszen ma van március 19.-e. Unottan mondtam  hogy "jelen" mikor hallottam az Elena Sophiane Lawson nevet. Közbe barátnőim élénk beszélgetésbe kezdtek egy olasz árussal,így továbbra is elkalandoztam.Nem most szándékszom  lekötni a figyelmem ilyenekkel, ráérek majd a körút után. Újra elkezdtem fényképezgetni, még a legjelentéktelenebb dolgokat is, pl: vörösruhás tömeg, szűk utca,  melyet nem sütött nap, és amely két hatalmas épület között húzódott. Elég eldugott volt. Ekkor valami nagyon furcsát láttam. Ahogy jobban megfigyeltem a zsákutcát,  hirtelen mintha egy furcsa alakot láttam volna kirajzolódni. Homályos volt,  de kivehető, hogy egy sötét alak sötétebb volt sz utca árnyékánál. Valami csuklyát viselhetett ő is, ez kétségtelen, és valahogy abba is biztos voltam, hogy nem vörös, mint itt szinte mindenkié, de vajon mit kereshet ott? Biztos képzelődök - gondoltam, de azért elkezdtem egyre jobban figyelni, hátha szemem jobban ki tudja venni. Sajnos  a koncentrálás nem élesítette a látásom. Hirtelen csak azt vettem észre, hogy a különös árny eltűnt. A szűk utca sötétsége ismét egy massza lett.
Annyira elgondolkodtam,  hogy nem is vettem észre Markot, amint félig eltakarva előlem a napot, és így félárnyékot vetve rám odalépett elém. Èreztem hogy arcom megmerevedik, és hirtelen újra elkezd bennem fortyogni a düh. Na, ennyit arról, hogy mindent elfelejtek a kirándulás végéig. Persze arra nem is gondoltam, hogy attól, hogy nem foglalkozok a dologgal, Markal csak kellene foglalkoznom.        De vajon képes vagyok jópofizni? Èszrevettem, hogy barátnőim sanda, megfontolt pillantásokat küldtek felénk majd mikor tekintetünk találkozott zavartan félrenéztek.
-  Na,  hogy érzed magad a kiránduláson? - kérdezte Mark.
- Jól - hangzott a tömör felelet.
- Ahhaa..- válaszolt Mark óvstosan.
Egy percig néztük egymást,  közben újra a szűk utca felé pillantottam. A sötét alak ismét ott volt. Zavartan pislogtam párat majd visszanéztem Markra, akinek feltűnt, nem rá koncentrálok.
- Lena! Figyelsz te rám egyáltalàn? Ahogy a szél kissé elkezdett fújni, smét visszaterelődött a figyemem a sötétségre. Mintha azt láttam volna, hogy a szél megmozgat valamit.. a szél, ahogy lefújja a sötét árny csukjàlyát, s felfedeztem egy új árnyalatot,mely elütött a feketétől. Mintha.....mintha  vöröset láttam volna. Két vörös pont. Halványan, nagyon halványan, de mintha azt láttam volna. Aztán megint eltűnt.  Egyre különösebb. Vagy csak kezdek bekattanni. Mindez pár màsodperc alatt zajlott le, mielőtt Mark megfogta volna az állam, és maga felé fordított volna.
- Lena!
-  Hmm? - néztem rá kérdőn.
Sohajtott.
 - Most mégegyszer megkérdezem : valami gond van?
- Nem nincs.
- Akkor?
- Akkor mi? - kérdeztem vissza.
Megint sóhajtott.
- Furcsa vagy. Tudod hogy elmondhatod, ha valami bánt. Bennem megbízhatsz. Rám szàmíthatsz - ismételte azt a két mondatot melyet mindíg mondogatott nekem, még akkor is, mikor még csak legjobb barátok voltunk.
Èreztem ahogy erre a kèt mondatra a kelleténél kicsit jobban elkezdtem magam felhúzni. A csalódottság kezdett kiülni az arcomra.
- Hát persze - válaszoltam neki metszőn.
Mark értetlenül nézett rám, majd kissé türelmetlenül szólt
- Mégis mi a fene bajod van?
- Már mondtam, semmi.
- Hát nem úgy veszem észre. - Kezdett Mart is bedühödni.
- Egyáltalán nem úgy nézel ki,  mint akinek nincs baja -  folytatta -, reggel furcsán reagálsz, a buszon rámse nézel, aztán ahogy leszállunk, akkor se keresel, majd mikor megtalállak ahelyett, hogy örülnél nekem, agresszív vagy. Alig figyelsz rám, amikor hozzád beszélek.
- Nem is igaz,   hogy nem figyelek rád - méltatlankodtam, de közbe tekintetem ismét visszatért az árnyékos utcára. De semmi. Talán tényleg képzelődtem..
- Egyébként nem vagyok furcsa - tettem hozzá.
- Lena, ugye nem akarsz hülyének nézni?
Na erre már tényleg bedühödtem. Vívódtam magamban, hogy leleplezzem, és elrontsam a kirándulásunk, vagy várjak vele amíg hazaérünk, és így legalább kímélem mindkettőnket. Közben Jessica tekintete is rám siklott, miközben barátnőjének sustorgott valamit. Szinte lenézően, reménykedve nézett rám. Dühösen rámeredtem. Egyik feltevésem se győzött, maradt az aranyközépút.
- Azt hiszem ezt én is kérdezhetném! - csattantam fel.
Mark már tényleg értetlenülnézett rám.
- Hát te hibbant vagy! - vágott vissza. - Mégis mi a franc bajod van? Megártott Olaszország vagy.... - nem bírta befejezni, mert a szavába vágtam.
- Na jó, tudod mit? Akkor hagyd hogy kiélvezzem a hibbantságom, és menj vissza jópofizni Jessicanak, meg a haverjaidnak! - mondtam élesen, majd faképnél hagytam.
Èreztem, hogy mindjárt sírva fakadok. Nagyszerű, most elszúrtam a napom...
Dehát, mit kellett volna tennem? Elmondani, hogy tudom az igazat semmiképp. De jelen helyzetbe jópofizni se tudtam neki, ahhoz tulságosan is ki voltam bukva. Mindig is érzelmes típusnak tartottam magam, aki nehezen lép túl dolgokon, nehezen változtat, és sajnos könnyen megbántódik. Főleg, ha olyanvalaki teszi ezt velem, mint Mark. Èreztem, hogy kibuggyan egy könnycsepp, így gyorsan letöröltem. Ismét eltereltem godolataimat, és arra az érdekes árnyra gondoltam. Furcsa módon úgy éreztem, mintha engem figyelne. Képzeletben megráztam a fejem kiűzve ezt a sületkenséget, mielőtt az agyamra menne. Aztán a csoportvezető ismét figyelmet kért, jelezve, hogy megérkezett volterrai idegenvezetőnk. Odasiettem barátnőimhez, akik aggódva néztek rám, én meg rájuk mosolyogtam, jelezve: nincs baj. Ahogy szétnyílt a csoport, felfedte újdonsült idegenvezetőnket. Szinte minden fiúnak leesett az álla, de talán nekem is. A nő szoborszépségű volt, hosszú lába,formás idomai voltak, amiket ki is emelt combkőzépig érő ruhájával. Mahagóni haja össze volt fogva, arca, bőre sápadtfehér volt. ő is sálat, és piros köpenyt viselt, no meg bőrkesztyűt.
- buon giorno, jónapot mindenkinek, a nevem Heidi, én leszek ma az idegenvezetőjük -hallatta csilingelő hangját. A baljós sejtelem ismét rámtelepedett, nem értettem miért. Azonban Heidi, be kellett ismernem profi volt a szakmájában. Sok érdekességet tudtam meg a nap folyamán. Sajnos a túra első fele csak délig tartott. Amiket nagyon furcsálltam - mert több is volt, az az, hogy mielőtt elindultunk volna, mintha Heidi aggódva pillantott volna abba az irányba, ahol a fura árnyat láttam. Előtte én is odanéztem, és ismét ott volt. Mikor Heidi tekintete odasiklott, mintha aprót bólintott volna, majd tekintete rám siklott, mintha azt mondaná : várlak. A hideg futkosott a hátamon a nézésétől. A másik ilyen dolog, hogy Heidi szeme úgy 1 óra múlva mintha ibolyaszínű árnyalatúba ment volna át, pedig úgy emlékeztem kék volt a szeme, mint az enyém. Ez olyan ibolyaszín volt, amit még soha nem láttam emberi szemnél. Olyan volt mintha vőrös és kék keveredett volna... különös. Nos, a harmadik furcsa, hogy Mark azon kívül, hogy hosszan tanulmányozott, miközben Heidi elmondta a menetrendet, rám se nézett. Nem is nagyon érdekelt - legalábbis egyenlőre. Helyette vadul fényképezgettem, és jegyzeteltem, és barátnőimmel ecseteltem a város szépségét.  3 óra múlva majd 200 képem, és 10 oldal jegyzetem volt. Elégedett voltam. A csoport szinte minden tagja az ismeretlen nő  bűvkörébe került,. Még Katie, és Mary isszinte legeltették a szemüket a nőn szinte egész végig, Nekem viszont gyanús volt. Nagyon is. A baljós sejtelem még mindíg ott lapult agyam hátsó felében. Meg ez a sok kicsi furcsa dolog. Vajon tényleg ilyen éles megfigyelő vagyok, vagy csak üldözési mániàm van? Magam se tudtam.. A túra 12 körül véget ért. Kicsit elszontyolódtam, de délután úgyis folytatódik, így nincs miért aggódnom. Kicsit azonban szomorú is voltam Mark miatt. Egész végig hozzám se szólt, még csak a közelembe se volt. Újra a fülembe zengtek barátnőim szavai, eszmbe juttatva, hogy nekem kéne haragudni rá, így inkább beletemetkeztem Volterra történelmébe. Persze nem maradt ki a vámpíros rész, mire én csak halkan felhorkantam. Heidi hirtelen odakapta a fejét, mintha meghallotta volna, majd tanulmányozni kezdett. Inkább elfordítottam a fejem.
Amikor  visszaértünk a főtérre, ahol le tudtunk ülni, Heidi egy ideig Waretta tanárúrral beszélt, majd ismét felénk fordult.
- Az imént említettem tanáruknak cégünk ajándékát, melyre szeretnélek titeket elinvitálni, még az ebéd előtt. Katie szeme felcsillant.
- Lehet fényképezni? - kérdezte mohón.
- Hát persze - villantott egy ragyogó mosolyt.
- Na akkor mire várunk? - buzgólkodott Mary is. - Na gyerünk már Lena - unszolt engem is látva fancsali képem.
- Hát, nem tudom.. - haboztam.
Kicsit már fáradt is voltam, jól jött volna egy kiadós pihenés meg egy ebéd. Azonban nem volt választás, menni kellett. Mindenki hirtelen lázba jött, és kezdődtek a találgatások,   hogy vajon hova megyünk. Kicsit azért én is izgatott voltam.
- Na jó - egyeztem bele. - Fölálltam és kibontottam a hajam, majd beletúrtam hogy szétrázzam. - Menjünk - mosolyogtam barátnőimre. A szemem sarkából  még láttam, ahogy Heidi kíváncsian felém pillant, majd ismét az árnyék felé.
- Akkor hát, induljunk - szólalt meg éneklő hangján.
- Hát menjünk - suttogtam izgatottam barátnőimnek.
- Remélem hallunk még vámpíros sztorikat - ujjongott Katie.
Megint csak a szememet forgattam. De egy dolog azért érdelt. Hogy nézhetnek ki a vámpírok? - morfondíroztam magamban. Vajon tényleg gyönyörűek? Àh,  tutira nem....habár,  ki tudja? Ismét az árny felé néztem - utoljára, de semmit nem láttam, biztos képzelődtem. A csoport megindult hát az ismeretlenbe.
A helyre melyet akkor még nem tudhattam, milyen veszedelmeket, vagy éppen csodákat tár fel előttem.


/../

A férfi ismét sóhajtva vette fel a köpenyt, mielőtt elindult volna az emberek kőzé, a napfénybe. Nem szívesen ment ki, mert szomjas volt, és ilyenkor erős a csábítás, de a mesterek ezt a parancsot adták ki. Ès őmindig hűen teljesìtette minden utasításukat. Ahogy most is. Mikor meghallották a mesterek egy  szintén tehetséges vámpírtól,  hogy a csoport, mely a vacsoravendégük lesz, tartalmaz olyan lappangó tehetséget, melyet kár lenne elpazarolni hirtelen midenki làzba jött. Régóta nem volt már új jövevény. Így a férfi azt a feladatot kapta, hogy társàval, a tehetséges Elezearral kimenjenek és értesítsék Heidit, hogy mielőbb "tálalja a fogást", plusz a tehetséges vámpír-elődöt. A férfi kilépett a szűk, árnyékos utcára,  hogy körülnézzen, mielőtt társa csatlakozna hozzá. Nagyon kellett ügyelniük, hogy nehogy az emberek véletlenül is jobban elkezdjék őket tanulmányozni,  mert akkor nem kétség,  hogy lelepleződnének, már csak a szemük színe miatt is. Unottan nézett körbe az emberek tömegében, keresve Heidit és a csoportot. Hamarosan meg is pillantotta őket, a főtér másik végében a szűkőkútnál. Heidi épp az egyik férfit fűzte  -  biztos most csábítja el arra a meglepetéshelyre. Aztán csak azt látta, hogy egy lány felé fordul fényképezőgépével. A férfi rémületében megfagyott, de aztán rájött hogy a lány nem láthatja őt, hisz elfedi a sötétség. Unottan hordozta végig a szemét a csoporton oda-vissza, mikor szeme megakadt egy gyönyörű, mélykék szempáron, melyet egy formás arc és fekete haj keretezett. A lány a fényképezőgéppel. A szemek egyenesen az ő szemébe szegeződtek, még a csuklya alól is jól látta. Hirtelen eluralkodott a férfin az aggodalom,  de hamar el is párolgott. Bizonyára ha a kékszemű lány látta volna őt nem lenne ilyen nyugodt, de azért a másodperc töredéke alatt visszább húzódott, egy fal mögé, biztos, ami biztos alapon. Azt még látta,  hogy a lány elé egy férfi áll eltakarva karcsú, kicsiny akakját.
- Hmm... - szólalt meg Elezear, miközben tanulmányozni kezdte a csoport tagjait.  - Most jobban érzem - folytatta -,  a lány nagyon tehetséges, páratlan.
A férfi nem bírta ki muszály volt rákérdezne, maga sem tudja miért.
- A kékszemű lány ?  - kérdezte miközben előrébb merészkedett. Ekkor hirtelen, mintha valaki utasította volna, kezdett el fújni a szél lefújva a férfi biztonságot jelentő csuklyáját. Majd a gyönyörű mélykék szempár immár fedetlen szemébe fúródott. Hirtelen elfelejtette, hogy hátrébb kéne menni..teljesen elbűvölte a szépsége, ami fura volt,  hisz a halandókra mindíg ételként tekintett. De a gyönyörű, kék szem szinte vonzotta tekintetét. Soha nem látott még ilyen gyönyörű tengerkék szemet. A fejét csóválta - teljesen elterelődött a figyelme. Még a lány nevét is hallotta, ahogy fiú, valószínüleg a barátja kiejtette: Lena. Àm ekkor, mint ágyugolyó csapta meg az illata,  és újra fellángolt torkában a tűz. Soha életében nem érzett még ehhez foghatót, szinte hivogatta az illat. Ettől észhez tért,  s ismét a fal mögé húzódott.
- A kérdésedre válaszolva, ha arra a lányra gondolsz, aki téged bámult, igen. Nagyszerű - gondolta a férfi, így sohase ízlelheti meg vérét.
Elezear elsuttogta mondandóját Heidinek,aki hallotta, és megértette,  hogy nem bámthatja Lenát,
Heidi odapillantott, biccentett, majd tekintete visszavándorolt a  lányra, és elkezdte őt tanulmányozni. Már elmondta a szokásos maszlagot, hogy menetrend meg stb..
A férfi feladata itt véget ért, így utoljára a különös lányra nézve indult meg Elezear után vissza a biztonságot jelentő mélységbe.

1.fejezet

Sziaszok ! Hát, gondoltam ízelítőnek felrakom az első fejezetet. Az eleje úgyis amolyan bevezetőszerű, semmi olyan izgalmas nem történik, de szépen lassan bonyolódnak a dolgok.;) Előre elnézést az esetleges hibákèrt,de sajna jelenleg nincs bétám:s. Jó olvasást:)Ès kérlek hagyjatok kommenteket !Minden vélemény óhaj sóhaj panasz érdekel ;)
1. Váratlanok

/ Lena /
Elmondhatatlan izgatottság kerített hatalmába, amikor reggel felébredtem. Tudtam, hogy végre eljött a Nagy nap. Azonban kótyagos és fáradt voltam. A tegnapi túra Firenzében ugyan érdekes volt, de teljesen kimerített. Miután a csoport fáradtan, kimerülten, és éhesen tért vissza a szállásra, nem ellenkeztünk, amikor a csoportvezetők megtiltották, hogy az evésen, fürdésen, és alváson kívül mást csináljunk. Kivételesen én se nyafogtam, hogy este már nem eszek, meg hogy figyelnem kell az alakomra. Na nem mintha olyannyira számított volna nekem, hiszen sohase tartottam magam kövérnek, de persze tökéletesnek se. Az én meglátásom szerint mindig volt rajtam egy kis felesleg, ami nem tetszett. Nos, tegnap este nem mart a bűntudat, amikor vendéglátóink svédasztalos vacsorával vártak, és persze a csoport - beleértve engem is degeszre ette magát. A kiadós vacsora után fürödtem, hajat mostam, ezek után felöltöztem a pizsamámba, fogat mostam, majd végül megcéloztam az ágyamat.
- Na nézzenek oda, a mi kis világjárónk lemerült - Szólt oda nevetgélve szobatársam,és egyben legjobb barátnőm Katie.
- Szerintem megint Markra gondol, azért mosolyog félálomban - tette hozzá vihogva Mary. Szintén szobatárs és barátnő. Mi hárman, akik úgy neveztük egymást: az 'elválaszthatatlanok', és valóban össze voltunk nőve, főleg az utóbbi időben. A Mark név említésére hevesebb dobogásba kezdett a szívem, de túl fáradt voltam már hogy reagáljak barátnőim élcelődésére, így gyorsan álomba merültem. Félig még hallottam, hogy követik a példámat, hisz a mai nap nem csak nekem volt fárasztó. Aztán jött a már említett reggel. Meg a fáradtság. Minden porcikámban éreztem, ahogy még több pihenésért kiabál, de nem lehetett aludni. Azonban a fáradtság ellenére izgatott is voltam. Erre a napra vártam mióta idejöttünk.
- Lena!Lena!! Kelj már fel ! -szólongatott Katie - ami felesleges volt mert már nem aludtam köszönhetően Mary takaró-lehúzás akciójának. Hát persze, hogy tudták, hogy lehet megakadályozni, hogy visszaaludjak. De ma nem tettem volna meg. Nem ma, amikor végre láthatom Pisát - az egyik hozzám közel álló város. A várost, ami fent van a 'városok ahova szeretnék eljutni ' listámon. És ha már Pisa, akkor Ferde torony,Dóm tér, és hasonlók. A tudat hogy ma végre élőbe is láthatom felvidított. És erőt is adott, amire szükségem lesz, tekintve hogy ma is hasonló túra lesz mint az elmúlt napokban. De a látvány, ami ránk vár szinte minden kínt megér. Még azt is, hogy ilyenkor reggelente elég nyúzott vagyok. Gondolataimból Katie rángatott vissza.
- Lena! Mark volt itt kora reggel. Azt mondta beszélni szeretne veled,és hogy ha felkeltél küldjelek le hozzá. Azt mondta nagyon fontos. Egyébként, ha engem kérdezel szerintem is fontos lehet, mert elég komolynak tűnt. ÓÓ és kéne a....
Már nem figyeltem Katie csacsogására - odamotyogtam neki egy oké öltözök, és megyek -et aztán összeszedtem a holmimat és bevonultam a fürdőbe, miközben kattogott az agyam is. Vajon mit akarhat Mark ? Talán szakítani máris? De hát még csak kapcsolatunk elején voltunk, már ha nem számoljuk azt az időszakot, amikor viszonyunkat az ellenségeskedés a civakodás és a veszekedés jellemezte. Nagyon sokáig tartott míg beismertem magamnak hogy többet érzek iránta mint amit kimutatok. Ahogy ezt beismertem magamnak, csoda vagy nem de nem sokra rá ő is ugyanerre jutott így az ellenségeskedés abbamaradt. Ahogy jobban megismertem csak azt vettem észre hogy vonzódok hozzá. Aztán összejöttünk és mondhatni azóta elég jól megvagyunk, szinte alig veszekszünk. Ennek immáron már 3 hónapja. Ezért nem teljesen világos mit is akarhat Mark, és aggódtam. Volt egy rossz előérzetem, nem sejtettem jót. Míg ezeken rágódtam felvettem egy sötét farmert egy világosszürke félhosszú pólóval amit egy szürke barna fekete kockás inggel kombináltam,amit nem gomboltam be. Miközben fogat mostam, elkezdtem tanulmányozni fejszerkezetemet. Hátam közepéig érő fakófekete hajam mely általában szögegyenes, most úgy festett, mint egy szénaboglya. Mély, sötétkék szemeim alatt halvány karikák húzódtak jelezve a kialvatlanságot, mely sajna elég jól látszott, tekintve hogy szinte falfehér színű a bőröm. Sóhajtva fésülködtem meg,ezt követően utoljára tükörbe néztem, hogy biztos emberi fejem van-e. Arcomról csak úgy sütött a zavartság és a fáradtság. Miután kiléptem a fürdőből egyből feltűnt, hogy barátnőim csomagjai útrakészek. Most épp azon vitatkoztak melyik Pisai étterembe fogunk majd enni így én nem szóltam bele. Csak ezután vettem észre, hogy épp az én cuccaimat pakolják összefelé.
- köszönöm lányok! - hálálkodtam.
A fényképezőmet gyorsan leellenőriztem, hogy fel van e töltve. E nélkül ugyanis szinte semmit se érek. Egyik hobbim volt a fényképezés, no meg az utazás, kirándulás. És persze mindent szerettem megörökíteni. Kétségtelen hogy ma több száz képet fogok lőni.. A gondolatra ismét felvidultam, ami hamar el is múlt amint az órámra néztem. Fenébe, már negyed kilenc. És fél kilenckor kell hogy találkozzunk a többiekkel. És megígértem anyunak hogy felhívom, de fogalmam sincs, hol lehet a telefonom. Ez az egyik hátrány, ha sűrűn váltunk szállást. A folytonos kapkodás reggelente. Mindez kábé 1perc alatt játszódott le a fejemben, miközben elkezdtem elrakni a pizsamám, és bevetni az ágyam miközben tüzetesen körbenéztem nem-e tettem valahova az ágy környékére. Mary mintha tudta volna, mit akarok, amikor rámvigyorgott.
- a komódon keresd - mutatott az említett darabra.
- Menj, csak Markhoz addig mi összepakolunk mindent. Majd levisszük utánad az étkezőbe - folytatta - ismét hálásan néztem rájuk.
-Életmentőek vagytok!
Katie, aki eddig haját igazgatta most megszólalt.:
-Sok sikert, aztán csak okosan!
-Kösz lányok, akkor majd az étkezőbe tali, foglaljatok nekem helyet - mondtam miközben nyakamba akasztottam a fényképezőgépem,zsebre tettem a telefonom és elindultam az ajtó felé. Alighogy kinyitottam az ajtót szembetaláltam magam Markkal, amint épp kopogtatni készül.
- Szia - mosolyogtam rá
- Öhm, szia - mosolygott ő is kicsit zavartan, miközben megsimogatta kezem.
-Szeretnék veled beszélni, - ha nem bánod -tette hozzá. Kicsit zavarba jöttem, és ismét baljós sejtelmem lett.
- Nem nem bánom, miért bánnám? - mondtam, miközben ő a kezemet megfogva húzott maga után ki az erkélyre. Szép tavaszi, ámde szeles idő volt. Miután kiértünk, szembefordult velem, és látszódott rajta hogy nem tudja hogy kezdje. Aggódva ráncoltam a szemöldököm.
- Mark, mi baj? Olyan...furcsa vagy..történt valami? Félve nézett rám.
- Lena, lenne valami amit szeretnék veled megbeszélni, tudom hogy nem fog tetszeni, és előre sajnálom ezt. Tudod hogy sohase lennék képes ártani neked, mert fontos vagy nekem,de most egy nagyon fontos döntés előtt állok.- a szavak csak úgy záporoztak belőle, és én tényleg kezdtem pánikba esni.
- Mégis miről van szó? Bökd már ki! - mondtam neki.
- Nos..az a helyzet, hogy apámhoz költözök egy időre Floridába - vallotta meg végül. Agyam működésbe lépett azonnal,ahogy meghallotta az új információt. Mark szülei már rég elváltak, és úgy tudtam hogy Mark csak a nővérével tartja a kapcsolatot, Ted-el sohase volt túl jó a viszonyuk. Ted Markot hibáztatta, amiért úgy döntött, az anyjával marad. A pórul járt apa nem is nagyon kereste fiát.. De akkor most mégis mi lett más? Nem értettem.. Nem tudom mi látszódhatott arcomon, mert Mark gyors magyarázkodásba kezdett.
- Nézd Lena, tudom hogy mire gondolsz, de úgy tűnik anya unja már a kisvárosi életet, a mindig borús időt,és őszintén szólva én is. Beláthatod, hogy mi, akik eddig a napfényes Floridában éltünk kicsit nehezen bírjuk a sok csapadékot és a kevés napot. Azt is tudod, hogy anyu csak a munka, meg az olcsó ház miatt telepedett le itt. Meg persze azért mert távol akart lenni aputól. Az évek alatt összespórolt annyi pénzt hogy jó házat tud majd venni Floridában, valamelyik gazdag negyedben. Teljesen lefagytam. Mindig is tudtam, hogy Sue nem szerette Port Angelest. Azt is tudtam, hogy jó munkája volt, amivel jól is keresett, de nekem soha nem említette hogy vissza akar menni Floridába - mert mi mindig is jóba voltunk. Ès az álmaim? A terveim? - Melyekben ráadásul Mark is szerepelt. Mindig is azt terveztük, hogy a sikeres érettségi után együtt megyünk az egyik Washington állambeli egyetemre. Közös lakást, és közös munkát emlegettünk a kolesz után. És persze, hogy hazalátogatunk sűrűn, hisz nekem is van szerető anyám, és egy 15 éves húgom. Éreztem, ahogy az arcom csalódott kifejezést vesz fel. Megszólalni azonban nem tudtam. Szinte magam előtt láttam, ahogy álmom ezer szilánkra törik. Mark folytatta.
- Tudom, hogy most mire gondolsz, de megnyugtatlak: apám téged is szívesen lát. Szeretném ha velem jönnél Floridába - hadarta egy szuszra. - Ott is tudunk együtt járni egyetemre - érvelt tovább. Azonban nem nyugtatott meg. Ő most tényleg azt kéri tőlem, hogy 16 évesen költözzek el otthonról úgy, hogy gyakorlatilag vele összeköltözök? Azt kéri, hogy hagyjam itt a barátaimat,és utazzam át az államot? Ugyan mindig nagy világjáró voltam, de ugyanakkor a család is fontos volt számomra. Ahogy Marknak is. Értetlenül néztem rá, megszólalni még mindig nem tudtam. A kínos pár perces csendet végül Mark törte meg.
- Tudom, hogy ez most kicsit sok neked, ezért hagyok neked időt, hogy átgondold- mosolygott rám. Csak bólintásra futotta tőlem, miközben belenéztem mogyoróbarna szemébe. Magához húzott és megölelt.
- Tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem, És szeretlek. Épp ezért lenne jó, ha végre huzamosabban a közelembe tudnálak - mondta lágyan. Végre én is megtaláltam a szavam.
- De nekem ez így túl gyors! - csak suttogni bírtam. - Ráadásul nem ismerem Tedet, Mark! És mi rá a biztosíték, hogy ő is beleegyezik, hogy odaköltözzek? És egyébként is, mi az összefüggés anyukád Floridába visszaköltözése é a te apukádhoz való visszaköltözésed között ? - Kérdeztem, miközben távolabb húzódtam, hogy jobban a szemébe nézhessek. Mark még mindig mosolygott.
- Hát nem érted? Anyu és apu egy államban! - lelkesedett. Ezen én is elgondolkoztam. Tisztán emlékeztem amikor Sue azt mondta nekem,nem akar még csak egy államban sem tartózkodni Ted-el. Azért is jöttek Washington államba. Most meg valóban, Sue arra készül, hogy Floridába költözik. De vajon egy városba is lesznek? Mark mintha a fejembe olvasott volna válaszolt.
- Ráadásul egy városban is! - lelkendezett tovább.
- Mi? Várjunk..anyukád Telehassee-be akar költözni? - Lepődtem meg. Egyre logikátlanabbnak tűnt számomra Mark anyjának döntése... Vajon mi történhetett, ami így megváltoztatta?? csak nem...?
- Sue és Ted ujra összejött volna? - kérdeztem gyanakodva. De ..arról én tudnék nem ? Várjunk.. mikor is beszéltem utoljára Mark anyjával? 2 hét épp elég idő egy ekkora hátraarcra. Mark arca elkomorult kissé.
- Nem természetesen nem...még - tette hozzá a végére. Kezdtem valóban összezavarodni. Aztán eszembe jutott amikor Amy - Mark nővére mesélte, hogy Sue valami konferenciára ment, ahova mint később kiderül Marktól, Ted is ment de azt már nem ecsetelte egyikük se, hogy végül találkoztak-e
- Találkoztak azon a konferencián, igaz? - kérdeztem
- Valójában.. igen.
- És, mi történt? - kíváncsiskodtam tovább. Mark a fejét rázta.
- Ez..ez bonyolult még mi sem értjük Amyvel, ráadásul anyu szinte semmit mondott. De azt tudjuk, hogy a konferencia óta többször is beszéltek telefonon. Az viszont biztos, hogy anyu már a konferencia előtt is tervezte, hogy visszaköltözünk Floridába. Viszont ugye a házvásárlás..hát igen anyu nem igazán a legjobb ebbe... és hát apu, építészmérnök, plusz ingatlanértékesítő, és ajánlott neki egy jó házat, amit az egyik ismerőse szeretne kiadni valakinek 1-2 évre, amíg a tulaj valami tanulmányi körúton van és csak a rezsit kell fizetni, plusz etetni az állatokat. Így már mindent értettem....kivéve egy dolgot..
- Ès mindennek mi köze ahhoz, hogy te egy időre visszaköltözöl apukádhoz?
- Mindössze annyi, hogy apu új házat kezdett el építeni. Felajánlotta, hogy ha segítek neki, igen jó áron eladja a mostani házát anyunak, a rendes ár töredékéért, szóval elég olcsón. Ennyi a történet. Ted mostani villájára gondoltam és meg tudtam érteni, hogy Mark is ilyen lelkes. Kezdett görcsbe rándulni a gyomrom. Nem akartam tönkretenni Mark boldogságát.
- Tudod, hogy soha nem állnék a boldogságod útjába - mondtam neki. -De még gondolkoznom kell, ha nem bánod. Egyébként mért most mondtad el?- kérdeztem.
- Azért, mert azt hittem nem okoz ekkora dilemmát számodra - rántotta meg vállát - De mondom, adok időt, ha ezt szeretnéd, nem kell most rögtön d nem szeretném, ha a kirándulásod elrontaná. - tette hozzá. - Látom már felkészültél a fotózásra - tette hozzá vigyorogva, miközben a nyakamba lévő fényképezőgépet tanulmányozta.
- Ahogy mondod - vigyorogtam én is. Csak ekkor néztem rá az órámra, és állapítottam meg, hogy jócskán elmúlt fél kilenc.
- Asszem mennünk kéne reggelizni - kezdtem óvatosan -, már fél kilenc
- Rendben, menjünk - válaszolt, miközben megfogta a kezem, és húzott maga után. Lenn az étkezőbe persze azonnal kiszúrtam Mary és Katie asztalát, fellélegeztem, nekem is foglaltak helyet. Ami szerencse, mert rengeteg volt itt a turista.
- Később látlak - mondta Mark elköszönésképpen mielőtt odament volna haverjaihoz. Gyorsan szedtem a tálcámra teát meg valami kaját, és csatlakoztam barátnőimhez.
- Nos - kezdte Mary -, mit akart Mark?
- Na? - folytatta Katie is -, miről akart beszélni? Tömören összefoglaltam nekik az elejétől a végéig. Az első reakciójuk nekik is a döbbenet volt, mint nekem.
- Ès, mihez kezdesz? - kérdezte Katie miközben kibontotta az üdítőjét.
- Még nem tudom - válaszoltam két falat között. Észre se vettem mennyire éhes voltam.
- Hát - kezdte Mary -, lesz, ami lesz, mi mindig melletted állunk, legyünk bármilyen messze egymástól. Katie szintén bólogatott.
- Így van - mosolyogtam miközben megöleltem mindkettőjüket.
- Azonban - folytattam -, még nem tudom, hogy mit tegyek, nem tudom, mi lenne a helyes. - csóváltam a fejem. - Meg a másik az, hogy kicsit fiatalnak érzem magam, hogy összeköltözzek a barátommal. Igen, ez igaz volt. Ugyan szerettem Markot, de ez a szerelem nem az a szívből jövő, igaz szerelem volt. Ez egy olyanfajta kötődés, ami szorosabb a barátságnál. De érzem, hogy nem ő az igazi. Ugyan nem veszekszünk sokat, de ha mégis az elég durva szokott lenni. És főként egy témája van: Jessica, az ex-barátnője, akivel úgymond barátok, de engem nem az zavar, hanem az sokszor hogy néz rá, hogy viselkedik vele, vagy éppen engem mennyire elhanyagol, ha Jessel beszélget. Mark azt mondja már nem szereti, de én tudom, hogy nem bírta teljesen elfelejteni, hiszen mégiscsak ő volt az első szerelme. De Mark jobbat érdemel egy olyannál, mint Jessica, egy olyannál, aki csak a vásárlásra tud gondolni..meg arra. Na meg arra, hogyan használja ki a másikat. Ès ő jól kihasználja a köztünk feltámadó feszültségeket.
- Nos - kezdte Mary -, neked kell eldöntened hogy mi a legjobb neked. Biztos megérti, ha nem akarod elsietni. A fejemet csóváltam.
- Nem, nem hiszem - sóhajtottam - Azt mondta, hogy szeretne a közelébe tudni.
- De nem kényszeríthet, hogy válaszd őt a családod helyett! - csattant Katie. - Azt akarja, hogy napbarnított csirke legyél? - ámuldozott. Na igen..Katie már csak Katie, még ilyenkor is a divat, meg a külső érdekelte. Azonban az én fehér bőröm egyáltalán nem tudott lebarnulni. Mindig maradt ilyen sápadt fehér.
- Nos Katie, az a helyzet, hogy nem tudok lebarnulni. Emlékeztek, amikor voltam nyaralni tavaly nyáron Margaret nénémnél?
- Jaa, hát persze - csapott a homlokára Mary - ezért csúfoltunk albínónak mondták majdnem egyszerre.
- Na mert ti olyan barnák vagytok - vágtam vissza nevetve. Hiába, az a sok eső és a kevés nap teszi ezt az ott lakókkal, hogy mindenki fehér. Viccelődésünket Waretta tanárúr szakította meg, aki figyelmet kért. Mindenki hírtelen elhallgatott és elkezett figyelni.
- Uraim, hölgyeim, fontos bejelenteni valóm van. - kezdte. - - Az a helyzet hogy ma nem fogjuk tudni megnézni Pisát, mert a buszvezetőnk megsérült, és nem fog tudni vezetni, a társa meg elvinne oda, de rá kéne fizetni még az ár 20%- át. Mindenki egyszerre hördült fel. Remek, gondoltam egyre jobb ez a nap.
- Viszont, - folytatta Waretta tanárúr -, van egy másik lehetőség is. Van egy város, Volterra, ahova viszont kedvezőbben vinne el, úgy hogy még idegenvezetőt is szerez nekünk, na meg parkolóhelyet, és kedvezményes ebédet. A Volterra név hallatán felcsillant a szemem. Barátnőimre néztem akik kábulatba voltak. Ők is ugyanolyan világjárók mint én. Ès tudtuk, hogy Volterrába nehéz bejutni, pláne parkolóhelyet találni, főleg ilyenkor, március 19-én. Ilyenkor rengetegen vannak. De nem számított, mindig is szerettem a rejtélyekkel, misztikumokkal övezett városokat. A csoport többi tagja azonban nem volt egy véleményen. Sokan azt hangoztatták, hogy unalmas lesz. Főleg a - kilenc-tízedikesek. Ezért a tanár úr ismét megszólalt.
- Akkor hát szavazzunk! - mondta. - Kezeket fel, aki nem szeretne Volterrába menni és inkább menne Firenzébe. Körülbelül a csoport fele jelentkezett. Kezdtem kétségbeesni. Még a végén újabb firenzei túra lesz, amit nem bántam volna, ha nem tudom, hogy Volterra is egy lehetőség.
- 21 jelentkező- folytatta a tanár, akkor most kezeket fel aki Volterrába akar menni - mondta, majd elkezdett számolni.
- Remélem, marad Volterra - suttogott Mary - szeretném látni a vámpírokat- áhítozott.
- Úú, az biztos - lelkendezett Katie is. Èn csak a szememet forgattam. Ennyire azért nem hiszek a mítoszokban
- Egy,...öt, tíz, tizen...hat..- számolt a tanár, és csak imádkozni, hogy több legyen.
- 23 - mondta végül, én pedig fellélegeztem, majd örömömbe megrángattam barátnőim vállát.
- Katie, Mary, Volterrába megyünk, juhéé - lelkendeztem, miközben a csoporton vegyes érzelmek futottak végig. Volt aki örült, azonban volt aki nem.
- Jujj de jó, látunk vámpírokat - lelkendezett két barátnőm, miközben szememmel elkezdtem keresni Markot. Mikor megláttam, a düh kerített hatalmába. Mark épp Jessicaval beszélgetett, pontosabban nevetgélt, ami innen nézve elég félreérthető volt. Nyugalom, nyugtattam magam, csak beszélgetnek. Ám akkor....
- Lena! Nézd Markot! - Sziszegték barátnőim, és én engedelmesen oda is néztem. Azonnal meg is hűltem, amikor megláttam, amint Mark épp visszacsókolja Jessicát, ráadásul egy sarokba. Hirtelen nagyon dühös lettem pedig alapjáraton elég türelmes szoktam lenni. Még azt se hallottam meg, amikor a tanár szólt, hogy 5 perc múlva legyünk a portánál a cuccunkkal. Mary megfogta a karom.
- Lena, ne csinálj ostobaságot!
- De..de smároltak..éés...Mark..megcsalt..- akadoztam. Katie a fejét csóválta.
- De ez már nem az első volt - sóhajtotta - mi már sokszor láttuk őket együtt, de nem akartunk téged bántani, arra vártunk, hogy mikor mondja el ő. Éreztem, hogy dühömet kezdi felváltani a keserűség.
- Lena, erre most nincs idő. Fel kell menni a cuccunkért, mert nemsoká indulunk. Jess nyakát utána is kitekerheted- szólt Mary. - Ráérsz ezzel a mai nap után foglalkozni, nem? Hiszen hányszor láthatod Volterrát? - folytatta Katie Szavaikra visszatértem a valóságba, és félretettem gondjaimat agyam egy hátsó rekeszébe.
- Igazatok van, menjünk - mondtam. Miután felmentünk a bőröndjeinkért a portán találkoztunk. Onnan indult Volterra felé. A végzetem felé, ám akkor ezt még csak nem is sejtettem.

Lenetri- Prológus

Sziasztok! Meghoztam a prológust ;) Lena egy szinte hétköznapinak tünő lány. Egy lány akinek megvan mindene. Szerető család,legjobb barátnök,szerelem,és a legfontosabb : álmok. Az egyik valóra is válik amikor végre eljut Volterrába. Azonban még csak nem is sejti hogy az alagútrendszer mely egy elegáns és pazaran berendezett csarnokba vezet,a végzete. A végzet ahonnan nincs visszaút.Ami mindent megváltoztat. Lena élete új fordulatot vesz,ám nem csak az övé.De korántsem az ottani vámpírok a legföbb probléma,hanem annál sulyosabb. Valami ami akár a világ összes teremtményére veszélyes lehet. Egy történet amelyben a vámpíroknak kell segítemk az emberíséget az ö,és a saját jövőjük érdekében. Nos mivel ez az első írásom akkor lesz csak folytatása ha elnyeri tetszèseteket. Sajna írás terén gyakorlatlan vagyok így nyugodtan jöhetnek hideg-meleg kritikák. :)Lesz benne OOC meg egy kis AU,továbbá Lesz benne dráma,romantika és minden egyéb. Még annyit hogy a cím elég furának hangzik,ezért megmagyarázom : Két személy akiknek az élete örökre megváltozik,akiknek sorsa összefonódik. Nagyjábol követni fogom az Eclipse és a Breaking Dawn eseményeit is :)Véleményeket :)

1.bejegyzés

Sziasztok! Huh, megnyilt a blog!:D kicsit még bonyi nekem minden, de ígérem ahogy tudom csinosítom a blogot ;) Nos, rólam annyit érdemes tudni, hogy 18 éves Twilight rajongó vagyok, de én inkább a Volturit szeretem jobban, mint Culleneket. Ne kövezzetek meg, velük sincs bajom, őket is imádom meg minden, de a Volturis rejtélyek jobban magukkal ragadtak. Nem azért mert olyan kegyetlenek meg stb.,hanem azért, mert ők arra törekednek, hogy fenntartsák a rendet. Szeretem azt a hirearchiát, amit ők fenntartanak. Na, szóval az első fanficcem Volturis témájú lesz. Később meg még nemtom... Na egyenlőre ennyi nemsoká hozom az első történetet. :)